Hol volt, hol nem volt, volt úgy, hogy jobban volt, máskor kifejezetten rosszul érezte magát, legtöbbször azt felelte, ha kérdezték tőle, hogy vagy, Béla, mert így hívták, nem Jakabnak, nem Thomasznak, s nem is Winnipegnek, megvagyok, minek kérded?

Hát a bögyörőd föláll-e még? - ez volt a másik kérdés, amit az öreg Farkastól tudakoltak. Már olyanok persze, akik nagyon is jól emlékeztek arra, milyen lehetett, amikor megmászta a Fát.

Régi történet ez, csak a szuvasfogúak emlékeznek rá. A fiatal Farkas Béláról szól, s azokról az időkről, amikor még mindenkinek fölállt a bögyörője. Nem a fészbúkon, nem a tvitteren, hanem ott, ahol a madár is csak akkor járt, ha vitték.

Megmászta a Farkas a Fát, mondogatták a helybéliek, ha búcsú volt, s a szokásos verekedés előtt, melynek során csontok repedeztek, koponyák töredeztek, s szoknyák emelődtek nagyjából derékmagasságig, volt még egy kis idejük. És ilyenkor, amikor valaki a Béla bácsi famászó ügyességére terelte a szót, a fogatlan boszorkányok is rettenetesen tudtak visítani, annyira megvidámította őket a meskete.

Megmászta, méghozzá úgy - nyivákolta a Bibircsókos Bábaasszonyhoz címzett fogadóban - fogadó? ne marhulj már, édesapám, ennél redvásabb, ócskább és büdösebb kocsmát nem találsz az üveghegyen innen és túl, de még ott se, ahol a kurta farkú malac túr.

Na, de a malacság, hogy egyik szavamat a másikba ne öljem.

Az úgy volt, hogy élt a faluban, amikor még falu volt, s nem rongyos külváros a lerohadt gyárépületeivel, egy leány, nehéz volt megkörnyékezni, kellett fél óra is ahhoz, hogy elvonuljon veled, velem vagy éppen avval, aki véletlenül arra járt. Úgy hívták, hogy Fa Rozália Bella. Ilyen nevet adtak akkor még a falusi lányoknak, Rozika meg Bella egy személyben, szinte kettő, ami persze csalóka, mert ugyan lába is volt néki pont kettő, de bundzsija csak egy.

És az az egy bundzsi kellett volna mindenkinek. Mert akkor még nagyon vidáman kefélt a falusi nép, s nem úgy hívták a Száz forintos bolt vezetőjét, hogy 'nadrágos menyasszony'. Ez a kétféleség nem volt még annyira elterjedve, a paraszt is csak a csizmáját, s nem a körmét lakkozta hébe-korba, de inkább csak ünnepnapokon.

Május volt, buján recegett a fákon a fancsalimadár - régi szokás ez falun, a legények s a lányok felvonulva locsolóznak, illetve búcsúztatják a szűzességüket. A néprajz recegésnek nevezi a szép hagyományt, s a híres télbúcsóztatók közt említi ezt a helyi - sehol máshol nem ismeretes - hagyományt.

Itt esett meg, ezen a régesrégi recegésen, hogy Farkas Béla megmászta a Fát. Fa Rozália Bellát pontosan, s a búbolásra akkoriban került sor, mikoron tájszóláskutató egyetemisták bukkantak föl arrafelé, nyakalták a körtepálinkát, s egyikük széles körben használt helybéli kifejezésként írta föl: megmászta, mint farkas a fát. S kezdett kutakodni, kérdezősködni, ugye néném, ugye bátyám, a májfáról, azaz a májusfáról tetszik beszélni. Arról, mi másról, felelték a néprajz-, népmese- és közmondáskutatókat utolsó, könnyen átvágható sutyerákoknak tekintő helybéliek, s tovább kuncogtak azon, hogy az öreg Farkas, ki ma már alig vonszolja magát, s a hamut is mamunak mondja, milyen peckes legény volt fiatalkorában.

Hogy mi lett Fa Bellával? Hát erre csak azt szokták mondani a Bibircsókos Bábaasszonyban, hogy tudja a tököm.

Ilyen szép történeteket rejt a mi falusi közösségünk mostanában, pedig már nagyon kivan a seggünk a gatyánkból. Álmodjatok sokat.

Más mesék ebben a sorban János és Júlia - Piroskáék és a farkas

Volt egy fiú meg egy lány, egyikük jó körülmények között, másikuk eldobva, elhagyatva, patkánymód nőtt föl, élete nem volt fontos senkinek, környezetismeret-munkafüzetét soha nem kötötte be az anyja. János, merthogy meglepő módon ő volt a fiú, egy átdrogozott éjszakán ismerkedett meg a lánnyal, Júlia pénzt kért tőle a fiúmosdóban, odatévedt, nyilvánvalóan nem tudta, pontosan hol is van.

- Adj valami lét - mondta a lány, s nikotinsárga nyál buggyant elő a szája sarkából.

- Minek az neked? - kérdezte a fiú, s kíváncsisággal fordult a lány felé. Aznap este hazavitte, másnap reggel az ágyában találta, ettől kezdve minden nap találkoztak, össze is bújtak, amikor tehették. Nemigen tudtak egymásról szinte semmit, nem is nagyon érdekelte őket a másik. Meg voltak róla győződve - olvasta a fiú valami hülye könyvben -, hogy egymásnak teremtette őket az Isten.

- Nézd csak, mim van - mondta a fiú egy este, amikor a hallgatag Júlia az ablak előtt ülve bámulta az őszi esőt.

- Mid van? - kérdezte, de közben rá sem nézett, mert valójában már nagyon régen nem izgatta, kinek mije van.

- Hát úgy az enyém - felelte János -, hogy elhoztam az apámtól. Valójában mindenem az övé, a kérót is ő vette, övé a gázrezsó, a függöny, az ablakpárkány, a verdára is ő adott pénzt, minden a nevén van, nekem semmim sincs.

- Az jó, nem? - kérdezte a lány, s kézbe vette a felé nyújtott revolvert.

- Nem érdekes - mondta a fiú, s motyogott valamit arról, neki különben sem kellene semmi, valójában mindent rühell, ami az apjáé, egy lépést sem tett azért soha, hogy a sok kacatot magához vegye, kivéve ezt a kis hatlövetűt, amire azért van szüksége, hogy odaadja a lánynak.

- Minek ez? - kérdezte a lány, s ráfogta a fegyvert a fiúra.

- Lelövöd vele a banyát. Ott, szemben, a fák mögött.

- Az jó? - kérdezte a lány, s amióta a fiúval összeállt, először húzta mosolyra a száját.

- Naná - felelte a fiú, s elmondta, milyen gyűlöletes az öregasszony. - A bőre alatt is pénz van. Jól álcázza.

- Hogyan?

- Úgy, hogy csórónak mutatja magát. Kis húzós kocsival jár a Moszkvára, kalácsot árul. Töpörödött asszonynak tűnik, miközben ő a mézes- és kürtőskalács-maffia vezére.

- Hú, de izgi - mondta a lány. - Tényleg szemétláda.

Teltek-múltak a napok, Jánosék - ami teljesen egybeesett Júliáékkal - jól kifundálták, hogy lesz, mint lesz. Leskelődtek, figyeltek, jegyzeteltek. Vizsgálták a banya mozgását, szokásait. A szombati napot választották, mert olyankor mindig a Moszkvára szokott menni. Készülődés közben tervezték, hogy lecsapnak rá.

- Úgy lesz, hogy bemész, és elsírod magad - mondta a fiú.

- Nem tudok sírni - felelte a lány.

- Jó, akkor csak bemész. És lefoglalod.

- Mivel?

- Amivel akarod. Kopogtató cédulát kérsz tőle, vagy azt mondod neki, az ő szavazata is sokat ér. Meggyőzöd róla, hogy számítasz rá. Nehogy átszavazzon a végén.

- Mit csinálsz te?

- Bemegyek, fejbe verem, megsütöm.

- Hol? A kemencéjében?

- Nem is a platnin.

- Biztos, hogy ő az?

- Öreg, nem?

- Az.

- A kalács is stimmel, nem?

- Stimmel.

- Akkor hiba egy szál se.

Jól van, mondta a lány, s életében másodszor is elmosolyintotta magát. Nagyon boldog volt, amikor nekiindultak. Nem tudta megmagyarázni, mert annyi sütnivalója azért nem volt, de valami olyat érzett, teljes az élete Jánossal, ezzel a vérengző fenevaddal, akinek kezében fejsze, kalapács és tűzőgép is volt arra az esetre, ha a banya ellenállna.

- Te, eszembe jutott valami - mondta a lány, s vidáman ugrott a fiú nyakába.

- Mondjad, csak ne üss vele zajt.

- Amit csinálunk, arról gondolkoztam. Előre megfontolt szándékkal tesszük, nem?

- Úgy is fölfogható - felelte a fiú, s megszorította Júliája kezét. - Ha megcsináljuk, ítéletnapig össze leszünk láncolva. Erre hajtok. Ha nem tudnád.

*

Újsághír: A kiérkező nyomozókat is meglepte a látvány. A gyilkosok nem távoztak a tett helyszínéről, hanem bekenték magukat cukros mázzal, s mindketten mozdulatlanná merevedve ültek a sütőlapáton.

a többi mese itt

Hol volt, hol nem volt, volt egy lepukkant farkasforma lény, már tévét se nézett, kezdett kikopni az erdőből végleg. Azelőtt jól ment a sora, bárányregisztrátor volt egy állattelepen, de kitúrta állásából a róka.

A farkas nehezen viselte a mellőzöttséget, kezdetben dúlt-fúlt, aztán csak lődörgött, kódorgott, és nem volt már kedve semmihez se igazán.

Mászkál egyszer az erdő szélén, hát mit lát!? Arra jön egy ifjú hölgy, egykori KISZ-tag, de ezt csak gondolta a farkas, éspedig abból, hogy piros volt a szoknyácskája, piros a pofija, de még tán a bugyija is piros volt, bár ezt a farkas nem tudta ellenőrizni.

- Meg kéne enni - mormogta maga elé, s fogait Amodenttel kezdte fényesíteni. - Nem szép dolog az emberevés, de ha nincs más, rákényszerülök.

Előugrott, s grimmes ordítással elállta Piroska útját - merthogy ő volt a leány, efelől kétségünk ne legyen. De a nagy erőlködéstől egy hang se jött ki a torkán. Állt megfeszülve, fogait vicsorgatta, s úgy érezte, összeroskad, ha sokáig így kell maradnia.

- Ne marhulj, farkas - mondta a lány, s ahogy edzőjétől tanulta, lekaratézta a legyengült farkasállatot. Kiterült a szegény pára, bundája belelógott a sárba.

Piroska kuncogva ment tovább. A nagymamához tartott, aki egy engedély nélkül épített házban lakott, közvetlenül a vadász szomszédságában. Hajdan a BKV-nál dolgozott osztályvezetőként, pár éve kirúgták, de akkora végkielégítést kapott, hogy abból kényelmesen éldegélt.

- Mit hoztál, Piroska? - kérdezte a nagyi, s közben könyökével véletlenül leverte a kandallóról az aranyrudakat.

- Szólhatsz a vadásznak, mami - mondta a lány - készítheti a cserzőzsírt.

- Nocsak, kivel találkoztál?

- Egy kopott ordas ólálkodik a környékben.

- Megtámadott?

- Leütöttem, csak úgy nyekkent.

- Mitől van neked mostanában ilyen nagy szád, kislányom? - kérdezte a nagymama.

- A kor tett ilyenné, nagyi.

- Ó, igen, a gonosz kor. Ha ez nem volna, milyen nyugodtan készülődnénk arra, hogy a farkas hamm, bekapjon bennünket.

- A vadász se lenne olyan korrupt...

- Hát igen, ő is rákényszerült a jellemtelenségre. Micsoda idők, micsoda erkölcsök! De ne tétlenkedjünk, kislányom! Mocorgást hallok kintről. Megjött a kliensünk.

Piroska és a nagymama munkához láttak. A vidéki rablók módszeréhez folyamodtak, s nagy csomó hegyes tűcskét vettek elő a sublótból. Aztán zsömléket készítettek ki, s teletömködték mindet gombostűvel.

- Készül a hami, farkas-barkas - mondta Piroska, s meghúzta a kosárkájában tartott pálinkás üveget. - Csak aztán vigyázz, meg ne ülje a gyomrodat.

A farkas nagyon elcsodálkozott, amikor a tányéron megpillantotta a formás zsömléket. Önérzetében volt sértve ezzel, de sajgott a válla, korgott a gyomra, ösztönei erősebbek voltak büszkeségénél. Aztán meg úgy gondolkodott, az a pár zsömle éppen elég arra, hogy följavítsa vele leromlott fizikumát. Tele gyomorral, dagadó izmokkal mégiscsak könnyebb lesz a vérengzés, gondolta a farkas, és azt vizionálta, hogy Piroska és a nagymama fölfalása miatt címlapra kerülhet a másnapi bulvárlapokban. És akkor újra régi fényében tündökölhet: a kóbor állat szétmarcangolta a magatehetetlen lánykát és védtelen nagymamáját...

Amikor a harmadik zsömlét is benyelte, aprócska szúrást érzett hastájékon.

A vadász épp ekkor olvasta el az sms-t.